5 ezer német szó és mondat. Élménnyel tanulás egyszerűen és hatékonyan. Autóvezetés közben is!
A program a német szavakat példamondatok segítségével szövegkörnyezetben, összefüggésében tanítja. Tapasztalat az, hogy hatékonyabb és könnyebb megtanulni egy egész mondatot, mint egyetlen szót. Így a szavakat rögtön használni is tudjuk, mert mondatba vannak foglalva. Könnyebb így megjegyezni a szavakat, mert hozzá vannak kapcsolva egy érzéshez, jellemző helyzethez, stb.
Nyelvtankönyv követő szólistákat is létrehozhatunk, amelyet meg is oszthatunk, hogy mások tanulását segítsük. És mások megosztott listáit is letölthetjük.
Tanulóknak és német tanároknak is! Élménnyel tanulás, élménnyel tanítás, egyszerűen és hatékonyan:
- 9 fajta tanulási mód, 3 fajta kikérdezés
- teszteli az írást is
- játékos tanulási módok, pl. szópár keresés
- tetszőleges saját szólisták
- előre összeállított 5 ezer német szó, példamondatokkal, képekkel
- kikérdezésnél akkor hozza fel a szavakat ismétlésre, amikor a memóriánknak szüksége van rá
- beépített szótárakkal
- tanároknak is! Német nyelvi házifeladatok adhatók ki, versennyel, kvíz kérdésekkel
- tanári funkciók: osztályteremben is összemérhetik tudásukat a diákok, kvíz játékokkal
- autós üzemmóddal vezetés közben és edzés közben is
Leggyakoribb alkalmazás módok:
- egyszerűen, kényelmesen, A1-től B2-ig előre összeállított szólista alapján
- napközben hallott ismeretlen német szavak tanulása, C1 szinten is: szótárban rákeresünk a szóra, 1 gombnyomásra hozzáadjuk a saját szólistánkhoz, képet is választunk hozzá, később a programmal megtanuljuk, kikérdeztetjük. Egyszerű és praktikus.
- tanári irányítással osztályteremben kvíz játékokkal versenyezhetnek egymással a diákok
A Német Szótanító előre összeállított tanulási tervet is tartalmaz, kb. 5 000 szót tanít meg példamondatokkal és képekkel.
ECL Vizsgaközpont közreműködésével:
Az összes német szó nyelvvizsga szintjét a nemzetközileg elismert ECL Vizsgaközpont ellenőrizte át és módosította. Hiszen ők azok, akik legjobban tudják, hogy adott A1,A2,B1,B2-es vizsgaszinteken milyen követelményeknek kell megfelelni a vizsgázóknak.
Módszer, amellyel sosem felejtjük el a megtanultakat:
Pont akkor ajánlja fel a szavakat a program ismétlésre, amikor az emlékezetünknek szüksége van rá, hogy felfrissüljön a memóriánk. A módszer az időközönkénti ismétlési hatáson (Spaced Repitition) és a felejtési görbén alapul.
Kikérdezés funkcióval:
A kikérdezés funkcióval ellenőrizhetjük le, hogy az ismertnek bejelölt szavakat tényleg jól megtanultuk-e.
Saját szólista:
Saját szólista is összeállítható, amely használható saját vagy pl. gyerekeink német házifeladatának gyors megtanulásához és kikérdezéséhez. A program segítségével a német nyelvtudással nem rendelkező szülők is ki tudják kérdezni gyerekeiket!
Szókártyák:
A hagyományos szókártyákkal történő tanulást továbbfejlesztve, a program szókártya szerűen jeleníti meg a német és a magyar szavakat. Sőt nem csak a szavakhoz, de a példamondatokhoz is "beszélő" szókártyák tartoznak.
Show less
What's New in Wordzie Német Szótanító
12.1
January 22, 2022
Rendszeresen frissítjük alkalmazásunkat a hibák kijavítása és a teljesítmény javítása érdekében.
Yes, the Wordzie Német Szótanító software is iPad-compatible.
Who released the Wordzie Német Szótanító app?
The Wordzie Német Szótanító app was built by SQL Uniform Informatikai Kereskedelmi es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag.
What is the minimum iOS version to run the Wordzie Német Szótanító app?
Wordzie Német Szótanító currently supports iOS 11.0 or later.
What is the overall rating of the Wordzie Német Szótanító app?
Wordzie Német Szótanító has no ratings yet.
What is the main genre of the Wordzie Német Szótanító app?
Education Is The Primary Genre Of The Wordzie Német Szótanító App.
What is the newest version of Wordzie Német Szótanító?
The latest version of the Wordzie Német Szótanító app is 12.1.
What date was the latest Wordzie Német Szótanító update?
The date of the last Wordzie Német Szótanító update is January 6, 2025.
What was the Wordzie Német Szótanító release date?
The Wordzie Német Szótanító app was initially released on February 5, 2023.
What age rating does Wordzie Német Szótanító have?
The Wordzie Német Szótanító app is rated SQL Uniform Informatikai Kereskedelmi es Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag: Contains no objectionable material.
Which languages does Wordzie Német Szótanító support?
Wordzie Német Szótanító currently features the following languages: English.
Does Wordzie Német Szótanító belong to Apple Arcade's curated library?
Unfortunately, Wordzie Német Szótanító is not on Apple Arcade.
Are in-app purchases part of Wordzie Német Szótanító?
Indeed, in-app purchases are part of the offerings in Wordzie Német Szótanító.
Is Wordzie Német Szótanító tailored for Apple Vision Pro compatibility?
Unfortunately, Wordzie Német Szótanító is not tailored for compatibility with Apple Vision Pro.
Can I expect ads while using Wordzie Német Szótanító?
No, you can not expect ads while using Wordzie Német Szótanító.