Egy elmulasztott visszahívás egy elveszett ügyfél.
A Nefelejcs azoknak készült, akik sokat telefonálnak: vállalkozóknak, iparosoknak, ingatlanosoknak, szerelőknek, magánembereknek. Aki létrán áll, autót vezet vagy épp szerel, az nem tud jegyzetelni hívás közben — és mire végez, a szám és a megbeszélt dolog is
elveszett.
EGY MOZDULAT HÍVÁS KÖZBEN
Koppints kétszer a telefon hátlapjára — vagy használd a lebegő gombot, illetve
a Művelet gombot, ha van a készülékeden. A Nefelejcs megjegyzi, ki hívott.
Az app közben nem ugrik elő, és nem szakítja félbe a beszélgetést. Ez
szándékos: hívás közben semmi nem vonhatja el a figyelmed.
UTÁNA MONDD EL, MIRŐL VOLT SZÓ
Amikor letetted, koppints még egyszer ugyanúgy. Megnyílik a diktáló, és már
hallgat is — ott nincs indítógomb. Elmondod, miről volt szó, elhallgatsz, és
magától elmenti a szöveget, a hívó számával együtt, ha a névjegyeid között már szerepel, akkor azt is.
„ablakcsere árajánlat 74 500 forint"
„emlékeztető holnap tízkor"
„mutatás négykor emlékeztető fél órával előtte"
Az összeget mondd ki a „forint" szóval együtt — „hetvennégyezer-ötszáz
forint" —, mert abból tudjuk, hogy az egy összeg, és nem házszám.
Az emlékeztetőt magyarul mondod, nem beállítod, tehát pontosan annyi, hogy: emlékeztető fél óráva lelőtte és az app tudja mit szeretnél.
Hívnak egy ismeretlen számról, koppintasz, majd a hívás után még egy koppintás és bediktálod: Kovács János Andrássy út 50. mutatás holnap négykor emlékeztető fél órával előtte. A Nefelejcs ekkor létrehoz egy kártyát, ahonnan a nevet el tudod menteni egy gombnyomással, és beállít egy emlékeztetőt. A szöveg is ott lesz és a naptáradba is le tudod menteni egy kattintással az eseményt.
MEGTALÁLJA, KI HÍVOTT
Ha a hívó szerepel a névjegyeid között, a Nefelejcs kikeresi a teljes nevét és
a számát, hogy a visszahívás egy koppintás legyen. Ha nem tudja biztosan
eldönteni, megkérdezi — soha nem tippel.
AMIT NEM CSINÁL
Nem hallgatja a hívásaidat. A mikrofon csak akkor kapcsol be, amikor te
diktálsz, és a hangból egyből szöveg lesz — felvétel nem marad.
Nincs szerverünk: az adataid a telefonodon maradnak.
A névjegyeidből csak azt az egy nevet keressük ki, aki épp hívott.
BEÜZEMELÉS
Az első indításkor egy varázsló végigvezet: telepíted a parancsot, beállítod az
indítási módot, és kész. Videós segítség is van hozzá.
A DIKTÁLÁSRÓL
A bediktált hangot egy pontosabb felismerő írja le, ezért a felvétel
kimegy a szerverünkre, onnan a Groq nevű szolgáltatóhoz. Sem a hangot,
sem a szöveget nem tároljuk. A neved, a telefonszámok és a jegyzeteid
nem hagyják el a telefont — csak maga a felvétel megy ki.
Ha ezt nem szeretnéd, a diktálás az iPhone saját felismerőjével is
működik: akkor hozzánk nem jut el semmi, cserébe a számokat gyengébben
ismeri fel. Az Apple-höz viszont így is eljuthat a hang, mert az iPhone
felküldi, ha a magyar felismerés nem fut helyben a készüléken. Az első
diktálás előtt megkérdezzük, és a Beállításokban bármikor átállíthatod.
ÁR
A Nefelejcs a letöltéstől számított 7 napig ingyenesen, teljes tudással használható.
Bankkártyát nem kell megadni hozzá, és nem kérünk regisztrációt.
Utána előfizetéssel folytatható, havi 2 490 forintért. Az előfizetés az App Store-on
keresztül fizetendő, bármikor lemondható, és a lemondás a következő fordulónapig érvényben
hagyja a hozzáférést.
Ha nem fizetsz elő, az addigi kártyáid megmaradnak: elolvashatod őket, és vissza is tudod
hívni róluk az ügyfeleidet. Új hívás rögzítéséhez és diktáláshoz kell az előfizetés.
Használati feltételek (Apple szabványos EULA):
https://www.apple.com/legal/internet-services/itunes/dev/stdeula/
Adatvédelmi tájékoztató:
https://www.doctorhouse.hu/nefelejcs/nefelejcs-adatvedelem.html
Show more