Bugac vs Mindszentyneum guides
Price, ratings, monetisation and update history for both apps, side by side — with what reviewers say about each.
Bugac
Read full descriptionHide full description
A Bugac község határában található Monostordomb környezetében 2010 óta zajlanak régészeti feltárások, melyek azóta rendre szenzációs árpád-kori leletekkel örvendeztetnek meg minket. A monostort 1130 és 1140 között alapította a Becs-Gergely nemzetség, mely a kor kiemelkedő főúri családja volt. A nagy fontosságú hadi valamint kereskedelmi út mellett elterülő település a 12-13. század fordulójára a Duna-Tisza közének gazdasági és szakrális központjává nőtte ki magát. Az akkor hatalmasnak kiterjedésűnek számító és városias jellegű település pusztulását egyértelműen az 1241-42. évi Mongol invázió okozta. A tatárjárást megelőző aranykor digitális rekonstrukcióját most a Vissza a Múltba™ alkalmazás segítségével tekinthetjük meg, melyben két történelmi korszak kerül bemutatásra. A Vissza a Múltba™ alkalmazás lehetővé teszi számunkra, hogy különböző helyszínek kiválasztható nézőpontjaiból körül nézzünk készülékünk segítségével a virtuális térben, amely az adott helyszín egyes történelmi korszakait rekonstruálja. Jelen alkalmazás a bugaci Aranymonostort mutatja be, illetve a 12-13. századi településképet.
Mindszentyneum guides
Read full descriptionHide full description
The guided tour app was created for the upstairs exhibitions of the Mindszentyneum - Mindszenty Visitor Centre in Zalaegerszeg. It offers interesting facts and additional info related to the exhibition on the life of Cardinal József Mindszenty, Archbishop of Esztergom, and helps to better understand the exhibition entitled "Persecution of the Church under the Communist Dictatorship".
Screenshots
Verdict
The clearest difference is device support: Mindszentyneum guides at 2 against Bugac's —. On price, in-app purchases and iOS requirement there is nothing between them.
Scored on Price · Rating · Positive reviews · Number of ratings · Update frequency · Ads · In-app purchases · Monetization · Best chart rank · Devices · Requires iOS
Both are free to download. Neither carries in-app purchases, so what you see is what you pay.
| Parameter | Bugac | Mindszentyneum guides |
|---|---|---|
| Price | Free | Free |
| Update frequency | — | Fortnightly |
| Ads | — | No |
| In-app purchases | No | No |
| Devices | — | iPhone, iPod — better |
| Requires iOS | 13.0 | 13.0 |
| Further details — not scored | ||
| Size | 149 MB | 197 MB |
| Age rating | 17+ | 17+ |
| Developer | Pazirik Kft | TRISTORY Szolgaltato Korlatolt Felelossegu Tarsasag |
In-app purchases
Bugac
No in-app purchases
Mindszentyneum guides
No in-app purchases
Questions
Is Bugac free?
Is Mindszentyneum guides free?
Other comparisons















